|
Magyar Gyerekkönyvkiadók Egyesülése
2008 tavaszán, a bolognai könyvvásáron fogalmazódott meg az összefogás gondolata, amit hamarosan tett követett. Hét elkötelezett kiadó közreműködésével – General Press, Holnap, Kráter, Naphegy, Pagony, Presskontakt, Vivandra – 2008 októberében létrejött a Magyar Gyerekkönyvkiadók Egyesülése. Az Egyesülés célul tűzte ki a nívós, minőségi gyermekkönyvek, az örök értékeket, kultúrát közvetítő gyermekirodalmi művek felkarolását, kortárs és egykoron maradandót alkotó magyar és külföldi szerzőktől egyaránt, hogy a felnövekvő nemzedék kezébe olyan kiadványok kerülhessenek, melyek szépirodalmi élményekkel, szókinccsel gazdagítják gyermekeinket, s mindeközben szórakoztatnak, az igényes illusztrációk pedig további fantáziálásra invitálják őket.
Ezen az alapelven túl az Egyesülés tevékenysége a következő pilléreken nyugszik: a könyvkiadás szereplőinek, a könyvszakma egyéb területein tevékenykedő szakemberek – könyvtárosok, kereskedők – és a pedagógusok együttműködésének elmélyítése, valamint szoros, élő kapcsolat kialakítása a vásárlókkal, gyerekekkel és szülőkkel egyaránt. Ezért olyan projektek kidolgozásán fáradozunk, melyek során meg tudjuk szólítani e személyeket, és érdekeltté tudjuk tenni őket abban, hogy végső állomásként eljuttassuk a kultúraközvetítés eszközeit, kiadványainkat az olvasóközönséghez. Hiszünk abban, hogy az együttes összefogás, és a sokoldalú szakmai felkészültség meghozza a várva várt eredményt, tovább tudjuk színesíteni a palettát, és így eredményesen járulhatunk hozzá az olvasóvá válás folyamatához.
Erre épül az a törekvésünk is, hogy mi magunk is eljuttassuk könyveinket az olvasóinkhoz, többek között különböző kulturális rendezvények kapcsán az ország egész területén, melyek sikeréhez igyekszünk érdekes, látványos, szakmailag is megalapozott programokkal is hozzájárulni. Törekszünk a kapcsolatok kiépítésére és ápolására, mert ezáltal a könyvön, mint tárgyon túlmutathatunk, s nem csupán egy kereskedelmi cikket nyújtunk át tárgyilagosan a közönségünk felé, hanem annál lényegesen többet. Ezt a folyamatot mindenképp elősegítik tagjaink igényes és sokféle kiadványai. Nem csak korosztály és műfaj tekintetében nagyon sokszínű ez a kínálat, de egyszerre találhatóak meg benne a hagyományos, illetve a legprogresszívebb szemléletű könyvek is. Sokfélék vagyunk, mind kínálatunk, mind szemléletünk tekintetében, de mégis egységesek. Ez az egység teszi lehetővé azt, hogy meg tudunk jelenni több olyan nemzetközi fesztiválon, vásáron, ahová a kiadóink paramétereiből adódóan – lévén kis- és középkiadók kezdeményezéseiből létrejött egyesülés – egyenként nem jutnánk el.
Ez év márciusában a Cerkabella, a Ceruza és a Csimota Kiadó csatlakozásával tovább bővült tagjaink száma, július 1. óta pedig tagunk az Aula.info, a Koinónia és a Scolar Kiadó is.
|